Puceráj Kutyakozmetika
Kovács Bea
Ötletből valóság
Kovács Bea vagyok, Bazsiban élek és itt is dolgozom, immár saját vállalkozásomban. Az idevezető út sem egyenes, sem egyszerű nem volt.
Hiszem, hogy az emberek valamilyen céllal érkeznek a világra. Néha hosszú időnek kell eltelni amíg megértjük, mit is akar tőlünk az élet, mi a küldetésünk.
Esetemben ez az idő kicsivel kevesebb, mint ötven év volt. A vendéglátástól a diplomák halmozásáig, sok mindennel foglalkoztam. Jellemző rám, hogy nagy lelkesedéssel fogok bele választott tevékenységeimbe, hobbijaimba is. Így aztán tettem egy izgalmas, néhány évre szóló kirándulást a kézművesség világába, hatalmas erőbedobással kertészkedtem, belekóstoltam a tánc izgalmaiba, szenvedéllyel főztem és főzök a mai napig is.
Mindemellett természetesen igyekeztem belesimulni a társadalomba: férjhez mentem, gyermekeim születtek, ismét férjhez mentem.
Második házasságom hozta az életembe a kutyákat, a kutyákkal való foglalatosság szeretetét.
2015 telén született meg a kutyakozmetika ötlete., amelyet nyomban tett is követett. 2016 júniusában megszereztem a képesítést, amire nagyon büszke vagyok! Terveim megvalósításában sokan támogattak, bíztattak. A gyakorlatvezető mesterem Tóth Andrea (Ajka, Tappancs Kutyakozmetika) is közéjük tartozik, akiről szándékosan nem beszélek múlt időben, hiszen a mai napig élő kapcsolat van köztünk. Óriási szakmai tudásával, ember-, és kutyaismeretével sokáig lesz még a lámpásom.
Kutyáink inspiráltak első könyvem megírására, amely 2016 szeptemberében jelent meg, és reményeim szerint számos szerzemény követi majd.
"Soha ne tartsd lehetetlennek, ami annak tűnik, és mindig kételkedj abban, ami biztosnak látszik."
Várkonyi Nándor
"Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."
Mahatma Gandhi